BLOG

Go back
carbon crane

Vendégposzt: Szalkai Réka és Rácz Anna Flóra interjú

Date: 2022. 09. 12 20:04

A magyarországi Mastercard elsőként kapta meg a Carbon.Crane „Carbon Monitored Website” badge-ét, ami azt mutatja, hogy a Mastercard hazai marketing csapata tudatosan és aktívan dolgozik a weboldaluk karbonkibocsátásának csökkentésén. Ennek apropóján Szalkai Réka marketing igazgatóval és Rácz Anna Flóra fenntarthatóságért felelős szenior marketing szakértővel beszélgettünk.

Carbon.Crane: Milyen vállalásai vannak karbonsemlegesség terén a Mastercardnak globálisan és lokálisan?

Szalkai Réka: Ha a globális vállalásokat nézzük, az elmúlt évek legjelentősebb lépése a Priceless Planet Koalíció létrehozása volt, amit a Mastercard azzal a céllal indított el, hogy mozgósítsa saját ügyfélhálózatát annak érdekében, hogy 2025-ig 100 millió fát ültessen el. De ez alatt nem lokális faültetési akciókat kell érteni, hanem tudományos kutatások során meghatározott erdősítési területek kijelölését, hiszen nemcsak az a fontos, hogy hány fát ültetünk, hanem az is, hogy ezek a fák a lehető legtovább zöldelljenek, és így a leghatékonyabban fejthessék ki hatásukat. A svéd Doconomy-val közösen a Mastercard fejlesztett egy carbon calculatort, ami a mobilbanki alkalmazásba épülve ad visszajelzést a kártyabirtokosoknak arról, hogy költéseiknek milyen biológiai lábnyoma van. A Mastercard Donate megoldáson keresztül pedig van lehetőségük akár faültetések támogatásával semlegesíteni is azt. De a faültetések mellett a Mastercard abban is elkötelezett, hogy 2040-re nettó zéró kibocsátással működjön. Például egyre nagyobb figyelmet kapnak az alternatív anyagú, illetve a digital first bankkártyák is, ezzel is szeretnénk ezt a célt szolgálni. Ráadásul egy ideje cégen belül a felsővezetői bónuszok is a fenntarthatósági célokhoz vannak kötve, így gyakorlatilag minden döntéshozó érdekelt abban, hogy a zöldebb működést támogassa.

Carbon.Crane - Vendégposzt: Szalkai Réka és Rácz Anna Flóra interjú - Mastercard fenntarthatóság

Rácz Anna: A globális nagykép mellett itthon is figyelünk ezekre a célokra. Ez egyaránt igaz a marketing tevékenységünkre és az iroda teljes működésére. Készült ehhez egy digitális green handbook is, ami ehhez ad a kollégáknak hétköznap is könnyen alkalmazható tanácsokat, tippeket. Már két éve működik egy külön Green Team az irodában, akik a munkaidejükön kívül azon dolgoznak, hogy különböző vállalásokon, kihívásokon keresztül a kollégák otthoni életébe is becsempésszék a fenntartható gondolkodást. Például volt, amikor két héten át fenntartható módon kellett közlekedni a munkába, volt Veganuary, No shopping november és babpalántázó verseny is. Emellett arra is nagyon büszkék vagyunk, hogy eddig több mint 800 fát ültettünk a kollégákkal és többször csatlakoztak ehhez banki partnerek is.

Carbon.Crane: A marketing területén hogyan próbáltatok eddig tenni ezekért a célokért?

Rácz Anna: Igyekszünk minimalizálni kampányaink és marketingtevékenységeink CO2-kibocsátását, a Carbon.Crane segítségével is az eDM-eink és weboldalunk fenntarthatóbbá tétele a célunk.

Emellett már jó ideje a marketing célra használt épülethálókat is újrahasznosítjuk, önkormányzatokkal és intézményekkel együttműködve napvitorlák, játszótéri homokozókra takarók, de volt már rá példa – stílszerűen – hogy bankkártyatartók is készültek már ezekből.

A különböző fenntarthatósági akciókba azok jellegétől vagy méretétől függetlenül igyekszünk bevonni a partnereinket, van, amikor a budapesti Mastercard csapat faültetésébe szálltak be bankos kollégák, de voltak nagyívű akciók, ennek köszönhetően jött létre például a Kecskeméti Erdőpark is.

Most indult el őszi, fenntarthatósági kampányunk „Őrizzük meg azt, ami igazán Priceless” névvel. Ennek során minden mobilfizetési tranzakció egyben hozzájárulás is ahhoz, hogy a Mastercard a kártyabirtokos nevében fát ültessen, összesen 30 000 facsemetét szeretnénk így elültetni

Carbon.Crane: Marketingesként miért érzitek fontosnak, hogy a marketing ne csak beszéljen a fenntarthatóságról és a környezetvédelemről, hanem tegyen is érte?

Sz.R.: Az Európai Bizottság kutatása szerint a nagyvállalatok kommunikációja 42%-ban eltúlzott, hamis és megtévesztő. A greenwashing nagyon rossz üzenet, az emberek, különösen a Z generáció elvárja, hogy egy fenntarthatóság mellett kiálló vállalat minden területen zöld legyen, ne csak olyan termékeket, szolgáltatásokat nyújtson, amik fenntarthatóak, hanem saját működésében és tevékenységeiben is zöld legyen. Ha nem magánemberként, hanem marketingesként nézzük ezt a területet, egyre egyértelműbb, hogy ez egyszerűen megkerülhetetlen téma, amiben már nemcsak, hogy nem szabad ködösíteni, de kifejezetten káros lehet az adott szervezet számára, hiszen a fogyasztók és a saját dolgozói is nagyon komolyan elvárják, hogy ezekért a célokért ők is tegyenek.

Carbon.Crane: Ez mennyire játszott közre abban, hogy elsőként próbáltátok ki a Website és E-Mail Karbon Monitorokat?

Szeretünk élen járni minden innovációban, így trendszetterek szeretnénk lenni abban is, hogy a marketing működését is zöldítsük. Rendszeresen kommunikáljuk ezt partnereink felé is, akiket biztatunk, hogy csatlakozzanak hozzánk ebben az elköteleződésben is.

Carbon.Crane: Mik a várakozásaitok, hogyan tudja segíteni munkátokat a két monitor?

A kampányainkban külön KPI-ként szeretnénk fókuszálni a digitális kommunikáció fenntarthatóságára is, mindenképpen cél lesz, hogy amennyire lehet, teljes mértékben csak hasznos karbont bocsássunk ki. Minél inkább elérjük a target szegmenseinket, ez annál inkább nemcsak a brand, de a fenntarthatósági céljaink elérését is segítheti majd.

Carbon.Crane: Meglepődtetek, amikor láttátok, hogy mekkora a weboldalatok karbonlábnyoma? Nemzetközi cégként bizonyára vannak kötöttségek, de biztosan láttok mozgásteret a finomhangolásra, főleg, mivel az a felhasználói élményt is javítja.

Kampányaink során már korábban is arra törekedtünk, hogy minél zöldebben kommunikáljunk. Azt gondoltuk, hogy tökéletes megoldás, ha mindent a digitális térbe terelünk, nem is gondoltunk bele, hogy mekkora a karbonlábnyoma az online térben történő tevékenységeinknek is. Úgyhogy megdöbbentő volt, hogy ilyen magas a weboldalunk CO2-kibocsátása. Alapvetően központi adaptált oldalunk van, de örömmel vettük, hogy a Crane sok lehetőségre hívta fel a figyelmünket, hogy hogyan is javíthatnánk a jelenlegi rátánkat. Az pedig nyilvánvaló, hogy technológiai vállalatként kifejezetten keresünk minden olyan megoldást, ami magasabb UX-et eredményez.

Carbon.Crane: A Karbon Monitorok bevezetésén túl milyen törekvéseitek vannak még a marketing karbonsemlegesítésére?

A marketingkampányoknál eleve kiemelt cél, hogy az adott üzenetet a lehető leghatékonyabban juttassuk el a célcsoporthoz. Ha ezt nem végeznénk elég pontosan, az is szembe menne a fenntarthatósággal, hiszen ez egyfajta pazarlás lenne. Igyekszünk az ATL megjelenéseinket is fókuszáltabban, olyan szegmensekre célozni, ahol a legnagyobb hatást tudja elérni az üzenetünk.

Tovább folytatjuk a már említett épületháló újrahasznosítást, ezt szeretnénk a nem hozzánk tartozó hálókra is kiterjeszteni.

De természetesen a hosszútávú fenntarthatósági együttműködéseket is szeretnénk tovább vinni partnereinkkel.

Carbon.Crane: Megismerve ezeket az eszközöket, mi tudná még segíteni a céljaitok elérését ezen a területen?

Minden ATL csatorna vizsgálata érdekes lehet számunkra, például, ha van különbség egyik vagy másik TV csatorna kibocsátása közt, akkor azt is érdemes lehet mérlegelni, hogy melyiken fussanak a kampányaink. Vagy ha ismerjük a weboldalakra kihelyezett bannerek típusainak kibocsátását, és hogy hogyan csökkenthető, ott is tudunk optimalizálni. De nagy segítség lehet ezekben, ha lenne olyan fenntarthatóság-fókuszú tanácsadás, ami akár egy teljes marketing tervre alkalmazható.